A békák álma, avagy hogy sütik a gólyát!

Április 1.-je, avagy Vivát a bolondnak!
2013. április 1.
2010-es Álompár
2013. augusztus 11.

A békák álma, avagy hogy sütik a gólyát!

Riport a 7. gólyatáborról, ami egyben a legnagyobb részvételű is volt.

2010. szeptember 13-16 – 4 nap, ami a mostani elsősök első 4 napja volt a Selye János Egyetem berkeiben. A sirály diákszálló alaksorában csütörtök délután jelezhettük, azon tényt, hogy igen elmertünk jönni, és kíváncsian várjuk a gólyatáborunkat. A regisztráció után, ahol is átvedlettünk hosszúcsőrű fehér gólyává. Az udvaron történő várakozás öröme jutott osztályrészül. Addig is míg a buszokra vártunk, a meghökkent és tanácstalan gólyasereg, mint utóbb kiderült egy hagyományt ápolt, amikor a több mint 110 gólyából kiírta, hogy GILICE.a 110 diákon a 2 nagyobb létszámú kar osztozott, a tanárképző és a gazdaságtudományi, körülbelül 50:60 arányban, sajnos idén a teológia kara nem képviseltette magát a gólyatáborban. Ez után a buszok is elérték céljukat, és közel 30 perc utazás után a táborban találtuk magunkat. Egy kicsit a buszéletről: a szervezők alias gyíkok, már a buszon elkezdték a gólyák kóstolgatását. Történt ez verbálisan, fizikálisan és késsel-villával. Fura módon volt aki hozott magával italt, ezzel nagyon meglepve a gyíkokat, mert ők inkább piát vártak. Itt halottuk először a gólyák úgy mond himnuszát : egyetem begyetem stresszes tánc, kezdetű szösszenetet, egyébiránt itt ordítottuk ki először torkunkból utolsó szál hangjainkat, mert a gyíkoknak általában a selye szó hallatán elmúlnak a fül panaszai. A csütörtök este az ismerkedéssel telt, a csoportok maguk közt találgatták gyermekded játékokon keresztül a többiek nevét, több kevesebb sikerrel. Valakinek ez mindmáig érzékeny terület. Megtudhattuk mi is az a stressz densz, azt hogy kik is azok a gólyaszülők, hogy kezicsókolomot köszönjünk a hökösöknek, és hogy 1 pont sokat érhet. A pénteki nap túl korai ébresztése után, a reggeli tornán becézgettük a szervezők felmenőit, de talán mégis a javunkra vált. Ezek után visszaút a városba, ahol első lépés a Szent István lovas szobrának megkoszorúzása volt a napirendi pont. Majd a Cool túra I.és II.- es állomásain szám szerint

( 5 ) kellett kisebb-nagyobb feladatokkal szedni össze azokat a pontokat, amivel küzdhetünk a többi csapat ellen. Minden csapatnak 4 riválisa volt, magyarul 5 csapat versengett. Az állomáshelyeket a város 5 kocsmája szolgáltatta. A HÖK is bemutatkozott a gólyákoknak, remélve, hogy szimpatikussá válva nekik csatlakoznak hozzájuk, együtt cipelve tovább a diákélet nehézségeit.  Estére visszaút a táborhelyre, ahol hajnalba nyúló bulizás, ismerkedés az emberekkel, a környezettel és a szilárd talajjal. Az emberek vitamin szintje csökkenésnek indult, mivel a napi narancs és banán bevitel helyett, megkellett elégednünk a körtével és a barackkal. A táboron ott volt többek között az ELTE egyetemről néhány régi és jelenlegi diák. szombat a versengés terén az álompár nevű számmal folytatódott, ahol az 5 csapat 1-1 párt nevezhetett. A versenyt az első csapat azaz a víz párja nyerte, akik nagyon boldogok voltak, legalábbis a gratulációknak örültem. Nem sokkal a hajnali órák után, tehát 11 felé a rektor, a dékánok és más fontos emberek tartottak beszámolót az iskoláról. Az előadás jó volt, csak még a rektor űr szerint is túl Cubaira sikerült. Estére megtudhattuk, hogy a csapatversenyt a 3dik számú csapat …. Nyerte, ezúton is gratulálunk nekik. Még aznap este illetve inkább éjszaka próbálhatták ki magukat azok a gólyák akik jól énekelnek, vagy csak már eleget ittak a karaoki esten. Itt ki derült, hogy van akinek lenne jövője a zeneiparban, mint szertáros, más nem nagyon. A szombati éjszaka átnyúlt a vasárnap derekára, és a tábor rendberakása, személyes tárgyaink keresése, és a csütörtöktől eltűntnek hitt emberek megtalálása után a sereg elindult haza. Volt némi száraz adat, ami a végén azért elfér: a tarifa szokásos 30 euro volt, napi 3-szor kaptunk gyomrunk kiáltását elnémító étket. A szállás kifogástalan volt, bár voltak akik 15 is aludtak egy szobába, ők néha panaszkodtak, hogy a fürdőbe elég nehéz bejutni. Az idő néhol napos, bár általában sírásra buzdító. Az átlag gólya kalória fogyasztása a tábor alatt 34 725-6 cla. A kofola 3 dl 35 eurocent.

Gólyaként köszönök mindent, a HÖK-öt és munkáját lájkolom. Ezzel zárom soraimat

üdv szaponi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük